Akció!

Siklóernyős kedvcsináló nap

Tavasztól őszig szinte minden hétvégén kipróbálhatod a
siklóernyőzést a FlyAway siklóernyős iskola profi csapatával!
Ha  „kedvcsinálónk”  után úgy határozol, hogy velünk maradsz és meg szeretnél tanulni siklóernyőzni, a kedvcsináló nap részvételi díjának 50%-át beleszámítjuk normál és intenzív alapfokú siklóernyős tanfolyamaink árába is. A beszámításnál a TELJES ÁRAT vesszük figyelembe akkor is, ha valamely kedvezményes akciónk keretében vettél részt a programon 🙂

15,000 Ft

Leírás

Siklóernyős kedvcsináló nap, siklóernyős iskola, siklóernyős tanfolyam, siklóernyős tandemrepülés

„Kipróbálnám, de nem tudom, hogy igazából akarom-e, merem-e…?”        

Ugye milyen sok emberben felötlik a kétség, amikor a siklóernyőzésről kérdezik? Kedvcsináló napunkat elsősorban azoknak ajánljuk, akik némi ízelítőt szeretnének kapni a siklóernyőzésből és persze nem utolsósorban feleletet erre a gyakori kérdésre.
A nap egyik felében megismerkedünk a felszereléssel, annak használatával és az úgynevezett „kupolázással”. Ez a földi ernyőkezelés képezi az alapját a siklóernyő irányításának a levegőben, illetve a helyes starttechnikának is. Így hasznos alapokat jelent már azok számára, akik úgy döntenek, hogy belevágnak a tanfolyamba 😉

A nap másik felében – természetesen profi tandempilóták segítségével – egy bemutató lesiklás élményében lehet részed kisebb, kb. 40-80 méter magasságból. Kedvcsináló napunk éppen ezért a legbizonytalanabb érdeklődőknek is ajánlott. Mivel a start, a lesiklás és a leszállás fázisain először egy profi pilóta vezet át, itt a legbiztosabban választ kaphatsz arra a kérdésre, hogy erre gondoltál-e amikor a repülésről álmodoztál?

Mivel a siklóernyőzés erősen időjárásfüggő sport, döntően az adott nap széliránya határozza meg, hogy melyik starthelyre megyünk.
Ez a programunk nagymértékben segít Téged, hogy helyes döntést hozz. Azaz – választ kapj a fenti kérdésre 🙂

Találkozás helye, időpontja

Általában reggel 9.00 órakor találkozunk a Hűvösvölgyi autóbusz végállomás feletti parkolóban.

Megközelítés

Autóval: Moszkva tér felől Szilágyi Erzsébet fasor, Hűvösvölgyi út, a villamos-busz végállomás után az első utcán – Bátori László utca – balra, majd azonnal ismét balra be a zsákutcában, a „Gyermekvasút” felé.

tömegközlekedéssel: a Moszkva térről a 61-es villamossal a végállomásig, ott a villamos-busz végállomás fölötti területre a két lépcső valamelyikén fel a parkolóba.

GPS koordináták: 47.542779, 18.963802

Siklóernyős kedvcsináló nap, siklóernyő, siklóernyős iskola, tandemrepülés, sétarepülés, siklóernyős tanfolyam
Siklóernyős kedvcsináló nap, siklóernyő, siklóernyős iskola, tandemrepülés, sétarepülés, siklóernyős tanfolyam

A Siklóernyős kedvcsináló napra itt tudsz jelentkezni!

Ha ki szeretnéd próbálni a siklóernyőzést a kedvcsináló nap keretében akkor a jelentkezéshez kattints a jelentkezés gombra és add meg a szükséges adatokat.

Amit hozz magaddal

– kirándulóöltözet (hosszúnadrág, hosszú ujjú felső), magasszárú bakancs,
– fényképezőgép az emlékek megörökítésére,
– elemózsia és innivaló (bőségesen!) egész napra.

Mennyi időt vesz igénybe a program?

Kedvcsinálónk egynapos program, pontosabban kb. 7 óra. (9 – 16 óráig)
A siklóernyőzéshez nem megfelelő időjárás esetén másik másnapra halasztjuk, vagy másik időpontot adunk. Előfordulhat, hogy kedvezőtlen időjárás esetén kétszer fél nap alatt tudjuk megtartani a kedvcsináló napot.

Az előre egyeztetett időpont előtt egy-két nappal visszajelzést küldünk a friss meteorológiai előrejelzések függvényében. A nap alkalmasságának megítélése kizárólag oktatóink hatásköre, mert ehhez komoly szakmai tapasztalat szükséges (számunkra nem feltétlenül a strandidő az ideális!).

Siklóernyős kedvcsináló nap, siklóernyő, siklóernyős iskola, tandemrepülés, sétarepülés, siklóernyős tanfolyam
Siklóernyős kedvcsináló nap, siklóernyő, siklóernyős iskola, tandemrepülés, sétarepülés, siklóernyős tanfolyam
Siklóernyős kedvcsináló nap, siklóernyő, siklóernyős iskola, tandemrepülés, sétarepülés, siklóernyős tanfolyam

A siklóernyőzés nem sport, hanem életforma. Siklóernyős Iskolánk oktatási filozófiájáról, szellemiségéről reméljük személyesen is meggyőződsz majd. Itt mindössze elégedj meg annyival, hogy nálunk olyan pilóták tanítanak siklóernyőzni, akiknek öt földrészen szerzett verseny- és távrepülési  tapasztalatai és eredményei garantálják az igen magas szakmai és emberi színvonalat.

A Siklóernyős kedvcsináló napra itt tudsz jelentkezni!

Ha ki szeretnéd próbálni a siklóernyőzést a kedvcsináló nap keretében akkor a jelentkezéshez kattints a jelentkezés gombra és add meg a szükséges adatokat.

Nézz megy egy kedvcsináló videót 🙂

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Siklóernyős kedvcsináló nap” értékelése elsőként

Érdekelhetnek még…